Akasztott emberként látná szívesen Ujhelyit egy szélsőjobboldali portál
Az MSZP EP-képviselője szerint az utóbbi időben rengeteg gyűlölködő és fenyegető üzenetet kapott, de a mostani mellett már nem tud elmenni szó nélkül.
Az MSZP EP-képviselője szerint az utóbbi időben rengeteg gyűlölködő és fenyegető üzenetet kapott, de a mostani mellett már nem tud elmenni szó nélkül.
A demonstrációt Karácsony Gergely és Tóth Bertalan hívja össze. A DK is csatlakozhat.
Bayer arról beszélt az Echo TV-n, hogy Ujhelyi azt mondta, szégyelli, hogy magyar. Pedig nem ezt mondta.
A szocialista párt EP-képviselője Facebook-posztban jelentette be döntését.
Niedermüller Péter a DK-ból kritizálta Ujhelyi Istvánt az MSZP-ből. Adok-kapok a javából.
Többpárti vitára készültek az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) az EU-ról, de a több hónapos szervezés ellenére pénteken a jobboldali meghívottak, azaz Morvai Krisztina és Deutsch Tamás lemondták a részvételt. Így maradt a három baloldali EP-képviselő. Így is volt azért gondjuk elég - politizálni például nem volt szabad, mert azt egy nevelési intézményben tilos.
A rendszer lényege egy olyan kommunikációs hálózat, amely információt oszt meg a közlekedés résztvevőivel. Jármű, járművel, illetve a közlekedési infrastruktúra többi eleme a járművekkel.
Nem támogatták a munkahelyen, nyilvános térben, illetve a politikai életben elkövetett megfélemlítés és szexuális zaklatás elleni egységes fellépésről szóló javaslatot a strasbourgi plenáris ülésen.
Ujhelyi István, a szocialista párt európai parlamenti képviselője azt írja Facebookján, az MSZP is meg fogja szavazni a Magyarországot elmarasztaló jelentést.
Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő posztban magyarázza el, hogyan nem bontotta ki az igazság minden szeletét Deutsch Tamás képviselőtársa az ATV-n, és hogyan buktatta le saját magát az egy ajánlattal lebonyolított közbeszerzések arányáról.
A kezdeményező Ujhelyi István szocialista EP-képviselő kész nélkülük is az Európai Parlament elé vinni az ügyet.
Felmentették Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselőt, akit Sneider Tamás azért perelt be, mert egy maffiaszerű szkinhedszervezet egykori vezetőjének nevezte.
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint két napig Budapest lesz Európa gasztronómiai fővárosa, a kezdeményezőről szót sem ejtett.
Erre az évre 12 millió eurót szavaztak meg az Interrail-programhoz, ebből 20-50 ezer fiatal juthat ingyenes vonatbérlethez, attól függően, hogy 10 vagy 30 napos bérletet választanak-e majd.
A Fidesz EP-képviselői a napokban az Európai Parlament elnökétől és döntéshozóitól azt kérték, hogy kísérjék fokozott figyelemmel az ukrán kormány miként hajtja végre a Velencei Bizottság javaslatait az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban. A Velencei Bizottságot korábban a párt lesorosistázta.
Politikus még nem töltötte be ezt a funkciót.
Ha Orbánék korábban a megfelelő adatvédelmi intézkedések után nyilvánosságra hozták az OLAF-jelentéseket, akkor most is tegyék meg, követeli Ujhelyi István. 12 milliárd forint forrás visszafizetése a tét.